Lehet, hogy az új nap jót hoz, de biztos, hogy rosszat,
Nem tekinthetsz ki az ablakpn, de elbújni se bújhatsz.
A fájdalom, a csalódás, a könnyek - mind a részed,
Nem engedheted, a tied - s ez örökké így lesz.
Szomorúan nézed az üres sorokat, melyeket neki elküldtél,
Olvasol a sorok közt, érzed, mit akkor éreztél,
Szerelmes, balga, álmodozó,
Mit sem ér, ha sehol sincsen otthonod.
Nem teheted, hogy elfelejted, az túlságosan is másra vallna,
Nem engedheted, hogy elfusson - ne légy balga!
"Küldj egy üzenetet, egy jelet, bármit" - gondolod,
S mobiloddal a kezedben elindulsz otthonról.
Hajnal van; te még mindig rovod az üres utcákat,
Néha megtörlöd szemed, felnézel az égre,
A csillagok rád mosolyognak,
Könny gyülemlik szemedbe, az emlékfoszlányok beugranak.
Mobilod kijelzője három óra hatot mutat,
Hazafelé indulsz, búskomoran...
Kinyitod a lakást, s sírva a fürdőbe rontasz,
A tükörbe nézel, majd a fiókban kutatsz...
Nem látod magad szépnek, ahogy más se téged
Törődj magaddal és láttam már szebbet,
Csodálkozva nézed, ahogy a vér ered a kezedből
Patakokban folyik, s színezi a kendőd.
Még egy vonal, csak még egy - lehelsz egyet,
Véred nem érez, könyörögve nézel a tükörbe,
S látod tükörképed, nem tudod szeretni
Ez lesz a véged...
Kit érdekel, ha meghal? Senkinek nem kellett
Avagy tévedés, nekem fontos volt, lelekem...
Kívülállóként nézed, ahogy valaki beront
Az ölébe fektet...
Visszavonnád.. Mindent, amit tettél
Fontos voltál neki, s mégis "kinek kellettél?"
Nagy fájdalommal meredsz az élettelen testre,
Nem is volt olyan csúnya - cikázik fejedbe
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése