Igazán feledésbe merülhetne az emléked.
Őrülten hiányzik az illatod,
A gödröcskék az arcodon,
Az együtt töltött, végtelennek tűnő idő,
De képtelen vagyok megváltoztatni a múltat,
Ami megtörtént, megtörtént,
Cipelem a súlyát terheimnek, életem végéig
Álmatlan éjszakákon társaim lesznek,
Ha az egészet újra kezdhetném
Úgy lenne mint a mesékben,
Ásó, kapa, nagyharang (se) választana el tőled.
De az élet nevű betegség,
Amiben mindannyian a halál megnyugvást rejtő pillanatáig szenvedünk,
Nem így akarta,
Kiszakítottad egy részem,
Minden egyes alkalommal mikor
Ellenálhatatlan mosolyoddal köszöntél,
Folyosó, emberek - akkor megszűnt a világ egy picit.
De most már utadra engednélek,
Mikor épp nem rád gondoltam,
Indololatlanul és észrevehetetlenül besétáltál az életembe,
De a te ajtód örökre bezártam, a kulcsot
Elhagytam,
Eleget szenvedtem, had vigye a szél az érzésiem,
Valakinek talán még jól jönnének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése