Egy szomorkás, édes illatú
Mely rabul ejti szívem,
S könnyem kicsordul
Mely miatt hamarosan szívet tépő fájdalom vonul rajtam át,
És érzem, a torkomat szorítja valami ,Mintha látnád, hogy fáj, sírásra ösztököl a dal,
Mely szívből szól, cseng, akár a harang
És érzem, hogy nem tudlak kitörölni emlékezetemből,
Hogy örökre ott maradsz, örökre látom a múltomat,
Ilyenkor mintha szívembe tőrt mártanának...
Úgy fáj, mintha szaggatnának,
Könnyeim hullnak, s tócsába szállnak
Összesek az úttest kellős közepén,
Érzem a magányt, mi leterít
S a fájdalom elrepít
Egy idegen helyre.
Egy erdőben vagyok, egyedül, azt hiszem, meghalok
De nem érdeklődik senki irántam!
Kit érdekel, ha a stréber nem megy iskolába',
A szavakat papírra vetem, otthagyom, és hazamegyek
Leveszem ruhám, és fogok egy kést,
Elmegyek a fürdőszoba felé,
A tükörben nézem csonttá fogyott testem halovány alakját,
És nézem, ahogy a vér a tükörre fröccsen,
Azt hiszem, ennek semmi értelme nincsen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése