dont snap and drive

A tökéletes. Feltétel nélkül szeretni. A mosolyát, a ráncokat a szeme körül, mikor mosolyog. A tudat, hogy te vagy az első gondolata, mikor reggel felébred. Az, hogy tudod mit gondol, egyetlen egy pillantásból. Ahogy rágja a szája szélét. Ahogy beletúr a hajába, mikor ideges. Ő.

Mikor tudod. Mikor ismered. Nem olyan felszínesen, hogy tutod mi a kedvenc színe vagy kajája, hanem tudod ki. A lénye, a lelke. Tudod, mit érez - képes vagy vele együtt örülni, mikor boldog, és talán jobban fáj neked, ha szomorú, hiszen szenvedni látod. 

Tudod hogy melyik kezével nyitja ki az ajtót, melyik zsebében van a kulcsa. Mikor indul el edzésre, és hány órakor szokott elálmosodni. Apró mozzanatok és élmények - de a vele együtt töltött idő megtanított arra, hogyan kell szeretni. Jóban, rosszban, betegségben. Az idő megtanít mindenre. Hogy hogyan kezelj egy nézeteltérést, hogy miért kell neked bocsánatot kérni, mikor nem te hibáztál - nem akarod elveszíteni. A világod része, nap mint nap jelen van, kiegészíti azt. Téged is. Ha nincs veled állandóan a telefonod képernyőjét nézed írt e, gondolt rád. Hiányzik, ha versenyre megy, ha elutazik. Üres és tompa nyomás van a mellkhasodban, ha nem ír, belül picit félsz, hogy elveszíted. A tökéletes,  az igazi. A  lelked másik fele, ugyanaz mégis teljesen más.

Hosszas töprengés után végül felhívod, és megkérdezed hol van. Azt feleli, a városban, haverokkal. Furcsa a hangja, azt gondolod, biztos ivott, és azért. Kéri, hogy ne gyere be, majd elmondja, hogy szeret és kinyomja. Üres szemekkel bámulsz a kijelzőre és érzed, ahogy a féltékenység, az anyai ösztön, a fájdalom maga alá takar. Lassan, finoman, de mikor látja, hogy képtelen vagy elhessegetni a negatív gondolatatidat - lecsap, és hatalmába kerít. 

Fáj. Üvöltenél. Próbálsz erős maradni, csak az ő kedvéért. Az utolsó erőddel végignézed a múlt hétvégi közös képeidet. A telefonod képernyőjén hirtelen egy könnycsepp lesz. Egy, aztán millió.

Nem akarok meghalni - üvöltenéd, de nem jön ki hang a torkodon. A kocsid csomagtartójában egy piros rózsa és egy gyűrű - neki szántad, de a sors másképp döntött.

Érzed, ahogy az erő kezd kimenni belőled. Sose voltál vallásos, most vadul mormolod hibáidat a kocsi alatt összetörve, nyomorékan. 

Jöjjenek már a mentők. Történjen valami. Az idő mitnha megfagyott volna - se autó nem jön, az országúton egy lélek se jár. Elkezdesz elálmosodni. Akaratlagosan koncentrálsz valamire, megpróbálod kezeiddel kihúzni magad a járműből. Egy, két próbálkozás, és rájössz, hogy nem sikerül. Óvatosan felfele nézel, szemed vakítja a másik jármű reflektora. A kocsi megpördült, a tetején áll. A baleset óta semmi hang nem szűrődött ki belőle. 

Mintha a távolban a mentők hangját hallanád.

Nézed a telefonod képernyőjét, és a legutolsó erőddel egy sms-t írsz.

Szeretlek - ez áll benne. Már csak rá kéne kattintani a nevére, de nem megy, képtelen vagy megmozdítani a karod.  Csak egy picit lerakom a fejem - suttogod - és soha többet nem szólalsz meg.


Még a gyászban is gyönyörű volt. Világosbarna haját a szél lágyan meglengette, mikor fekete ruhájában kiszállt  a taxiból a temető előtt. Babaarca érzelemmentes volt, fagyos. Két hete alig aludt, a sminkréteg alatt sötét karikák díszítették bőrét.
Járása könnyő volt, mikor egymagában közeledett a sír felé.
A temetés már a múlt héten megvolt, de a lány képtelen volt eljönni. Nem evett, nem ivott, nem mozgott - olyan volt mint egy élőhalott. Feküdt az ágyában, és sírt.
A gyász megviseli az embert, főleg, ha a másik feled veszted el. Szája kezdett megremegni, ahogy a távolság csökkent. Vajon szép lesz, méltó hozzá? Tetszene neki?
Halványkék rózsák és fehér koszorúk díszítették. A márványon a délelőtti napfény meg- meg csillant, képek, gyertyák milliói voltak ott. Összeszorította száját, ahogy a feliratokat olvasta, és óhatatlanul egy könycseppet ejtett. Gyorsan letörölte, mintha mi sem történt volna. Óvatosan körülnézett, van e rajta kívül még valaki - és lelökött pár virágot, majd leült a sír szélére. Elővette a táskáját, és kivett belőle egy dobozt. Vaníliás karikák voltak - a kedvence. A lány óvatosan kinyitotta, és elkezdett enni.
Lassan rágott, hogy minnél tovább tartson a sütemény. Próbált semmire nem gondolni, elvonatkoztatni a helytől és az időtől.
Elképzelte a helyet, ahol először találkoztak. Ősz volt,a  levelek már lehullottak a fákról. A fiú fotózott, a lány a kutyáját sétáltatta.
***

Mikor befejezte a sütemnyét, könnyebb volt  a lelke. Felállt, leporolta szoknyáját, behúzta a táskáját, és elindult. Fél méter után könnyek gyűltek a szemébe és a mérhetetlen fájdalomtól, ami leterítette, üvölteni akart.
Aztán ahogy jött, úgy ment.

Néha elveszítünk valakit. Néha összetörünk. Van, hogy a lelkünk mindenhonnan össze kell gyűjtögetni, és ragasztani. Az élet, sors, Isten útja - mindegy minek hívod. Minden úgy történik, ahogy történnie kell.