gyilkos

Valaki késsel,

Pisztollyal, kötéllel, 

Egy jól megtervezett roppantással,

Bombával, tűzzel

Két autó összeütközésével

Gyilkol.

A te utad a hangok.

A betűk, a szavak,

A mondatok,

Az egész nyelvi lépcső,

És a rengeteg pillantás

Az arcodon végigfutó

Megmerevedett tekintet
Mikor a szemembe nézel.

Kitágult pupillák,

Ledobod magadról a kabátod,

És leülsz a bal oldalamra,

Erősen koncentrálok az üvegre, 

Kicsit forog a világ,

Majd megint meghúzom

A abszolút-vodkát

Éget, elfog a hányinger,

Ahogy erőltetetten lenyelem.

Lassan, elmélázva, rád emelem tekintetem.

Öszemosódik, még végig se gondoltam,

Mit akarok mondani,

Már a saját  vontatott mondataim hallom,

Elborító rózsaszín felhő - te mosolyogsz.

A hátad mögé nézek, de 

A pillantásom a tiedhez 

láncolódott, nem sokáig tudok 

Érdektelenséget színlelni.

Lassan közelebb hajolsz

Megfogod az állam, 

Azt hittem meg akarsz ölni

Suttogom magam elé,

Verdeső szívvel- 

Rettegek.

Mint mikor kinyílik egy rózsa,
Vagy meglátsz egy gyönyörű orgonafát,
Olyan természetes, tökéletes,
Elvarázsolsz, magaddal ragadsz.
Aztán ahogy ajkaink elvállnak
Ott állunk ketten
És megint egy végtelen
Fal választ el bennünket,
Az egyik oldalán rám,
A másikon rád világítanak a csillagok,
És kettőnk közt a fal - a nap és a hold.
A halk, derengő ködben
Hangosan kiáltozom neved,
Tapogatózva, vakon megyek előre,
A néma köd végtelen,
sötétbe burkolja a szakadék szélét.
Ahogy véletlen,
óvatlan lépést ejtek,
Beleesek-
zuhanok, zuhanok végtelen.
Szakad. Hasad. Gyötrelem,
Kiszakítod szívem egy darabját, ahogy
Felállsz, és kilépsz az ajtón
A hóesésbe.
Ott van valami a zsebedbe,
Valami, ami belőlem hiányzik,
A szívem egy darabját loptad el,
A többit meggyilkoltad,
És most ott ülök a minibe,
A tükör mellett,
Magam elé meredve,
Könnyes szemmel,
Szívem maradék darabja a földön hever,
Megfogom a vodkás üveget
leöntöm őket,
Sírnék, de nincs minek.