csata

Néma csend,

Hajnali kettő,

Hétfő hajnalban,

Mozdulatlan, 

Se kocsik, se emberek,

A kóbor kutyák is alszanak. 

Minden néma, sötét, 

A hold kegyetlen fehér fénye 

Bevilágít az ablakomon.

Mintha megállt volna a 

Világ.

Kívül csönd, csak a lágy tavaszi

Szellő fújja

A függönyöm.

Búsan nézek farkasszemet

A Holddal,

Arcom nyugodt,

Légzésem lassú,

Egyenletes.
Ha látnád azt hinnéd,

"chillelek".

De  harc dúl.

Mellkasomon

Milliónyi érzelem,

Kétely, félelem

Öldöklő  csatát vív,

Üvöltenék, de képtelen vagyok,

A harag, a kétségbeesés

Felemészt, 

Mozdulnék, de nem megy.

Sikítanék, üvöltenék

Hangosan,
De minden néma, 

Minden süket.

Mint az első esőcsepp, ahogy

 Elindul a piszkos szürke felhőből,

Aztán követi ezer és millió másik,

Arcomon a könnyek ugyanúgy erednek el,

Csak folynak, patakokban, 

Az éjjel elnyeli,

Soha többet nem látottak. 

Másnap reggel hajnali hatkor,

Kikelek az ágyból, 

Milliónyi sérült,

Sok halott, 

De senki se adta meg magát,

A harc folytatódni fog,

Minden nap, 

Valami felépül, valami összeomlik,

Teremtek,

Majd elpusztítom azt.