eső

Zuhog az eső.
Mindenki bent issza a
szokásos, műanyag pohárból a sört
Bort, tequilát.
Csak néhány bátor, merész ember
Áll kint az esőbe,
Rozoga tető alatt szívják
A kézzel csavart cigarettát,
Közben nevetnek.
Két házzal arréb, a csukott,
Rácsos kerítés ajtaján keresztül nézlek.
Vizes ruháim hozzám tapadnak,
Hajamból csöpög a víz,
De nem érdekel.
Csak tudni akartam, hogy jól vagy e.
Mennyire fáj, hogy elmentem,
de a pillantásból, amit a melletted álló lányra vetsz,
érzem, hogy semennyire.
Azt mondtad, hogy soha nem akarsz elveszteni,
Hát tessék, itt a soha,
A vodkanarancsos pohárból iszod,
Három decit egyszerre.
Egy pillanatra, mintha észrevennél.
Megfagy a levegő,
Feszültséggel lesz tele.
 A többiek arcát nézem, észrevették e a reakciód,
Érdektelenek.
A szemembe nézel. Nem a mellettem lévő
Oszlopon növő mohára,
rám.
Eszedbe jut. Milyen röpke pillanatnak tűnt,
Hogy megismertél,
Századoknak, amíg elfelejtesz.
Minden csak a látszat,
A maszk, amit minden reggel,
Hajnali hatkor az ágyból kikelve,
Engem keresve; felraksz.
A melletted lévő lányban is engem keresel,
De se ugyanaz a tekintet, se ugyanaz a nevetés,
Hajszín, hajnali gondolatok,
Nincsenek.
Elbizonytalanodsz.
Arcodra kiül a kétely,
Az alkohol hatása játszik veled,
Vagy a cigarettádé
Megszédülsz,
A kezedben lévő
Kivételesen üveg pohár
Elejted.
Milliónyi darabra tört,
Mint a lelked,
Mikor örök fekvő helyem mellett
Szívedet tépték ki a sorok,
Amit olvastál.
Eszedbe jut, az idő
Mikor először találkoztunk.
Ugyanígy esett az eső,
Te a buszmegállóban vártál,
Eltört esernyő alatt.
Bár vissza menne az idő,
Még egyszer
Csak utoljára,
Hadd szeresselek.