#3

Olyan vagyok, mint a villamos,
Ami az orrod előtt megy el
Pont az utolsó járat
Még ezen a napon,
Aztán a következő húsz perc múlva megy.
Vágni lehet a csöndet, ahogy leülsz mellém
A  pad, ezer búcsút látott,
Könnyeket, örömöt,
Felhőtlen, részeg estéket.
Olyan akarok lenni, mint a füst,
Amit kifújsz,
Látod, aztán elillan a nyári
Széllel, hozza az őszt,
Az esős, borongós szombat reggeleket.
Nem beszélsz, tudod,
A szavak feleslegesek, képtelen leszel
Valaha is kijavítani azt a hibát,
Akárhogy radírozod, akárhány
Réteg hibajavítót kensz rá,
A lapot ki kell tépni,
És egy újat kell kezdeni,
Ilyen helyesírási hibákkal
Sehova sem haladunk.
Tudod, ma este kicsit összetörted a szívem.
Ahogy azt mondtad, megvársz,
Aztán a vodkanarancsot a poharamból
Másik lány szájába öntötted,
Pedig már rég készen voltam,
Csak féltem elmondani,
Te mit reagálnál?
Az eső elkezd cseperegni.
A zene hangos lüktetését érzem
Üres melllkasomban,
Betölti az űrt,
Amit ma te okoztál.
Hangok közelednek, aztán
A széllel együtt tovább
Haladnak a vágányok mellett,
Versenyeznek az emlékekkel,
Amiket hatalmas sóhajjal kifújok.
Ide temessenek el, ha visszajönnék
Mindenre emlékezni fogok,
Ez a hely, ahol az első szerelmes pillantások,
Összegabalyodott, gondolatok,
Őszinte szemek,
Első próbálgatás, működik e a kémia,
Itt találkoztunk először.
Az idő mint egy végtelennek tűnő
Fekete vonat a múltamban,
Minden emlékem rápakoltam,
És a kerekek már mozognak,
Soha többet nem látlak titeket.