#0504

Három évvel később,
Oké, nem kerekre,
Talán kettő és fél,
De nem vagyok erős matekból, 
Szóval hagyjuk.
Itt ülök,
Melletted két székkel
És ide érzem az illatod.
Azt mondják, a szagokról marad meg
A legerősebb emlékkép,
És milyen igaz,
Hiszen az előbb ahogy elbóbiskoltam,
És a tegnap előtti álmomban is,
Veled voltam.
Néha teljesnek érzem magam, de aztán
Mikor meglátlak, rájövök, hogy mi hiányzik.
A mosolyod, ahogy a szóviccemen
A halpult előtt röhögsz,
A naplemente, amit a parton töltöttünk,
Az éjjeli eszmefuttatások.
Óvatosan rád pillantok, de amint
Tekintetem összekapcsolódik
Barna szemed mélyről jövő érzelmeivel
Kihullik egy könycsepp.
Sietve állok fel, takarom az arcom
Felborulnak a székek, belerúgtam szegény
Tacsi kutyába,
És még mindig nem érti senki miért szaladok el.
Nem lehet túllépni, ha az élet mindenáron
bele akar szőni a mindennapjaimba.
Két utcával arrébb szabad lábra helyezem könnyeimet,
Majdnem megfojt a mellkasomban tátongó lyuk,
Amit kitéptél- hiányzol.