#0619

Két és fél éve másra se várok,
Csak erre a szent pillanatra -
Egy borozós szombat este után
A legszebb vasárnap reggelt a karjaid közt tölteni.
Még forog a világ,
Fáj a gondolkodás,
Ahogy a tegnapi emlékfoszlányokat fújja
Az ablakon beáramló forró levegő,
Eszembe jut a duna parti
Talán soha be nem teljesülő igéretek,
Még érzem a bokám körül a lágy hullámokat.
Apró csókot nyomok a homlokodra,
És nehéz szívvel kikászálódok
Az összegyűrt lepedők
Szanaszét heverő párnák közül.
Mi volt itt este,
A szívem szakad meg, ahogy ruháim magamra dobálom
És lábujjhegyen, lélegzetem visszatartva kilépek az ajtón.
Még visszafordulok, egy pillanatig elmélázok egyenletesen
Lélegző testeden,
Aztán némán folyó könnyek között kilépek az ajtón.
A madarak még énekelnek, olyan kilenc óra lehet,
Június tizenkettedike, hivatalosan is a legrosszabb másnap,
Tegnap még a telefonom is utánam hoztad,
Amikor a padon hagytam.
Állrapuszik,
A biztonság, amikor ujjainkat összefűzzük,
A vodkanarancs-ízű csókod keveredik
Az én rosémmal,
Cserepek a padlón - eltörött az ellopott pohár.
Nem vigyázunk arra ami nem amiénk,
Könnyen dobálózunk hamis szavakkal,
Nem törődünk a következménnyel.
Aztán mikor az alkohol hatása elszáll;
Szívem az összes érzéssel együtt egy
Madzagra kötöm,
A zátonyról a dunába dobom.